Greta Thunberg

Greta Thunberg beszéde az ENSZ éghajlat változási-konferencián. 

Greta egy 15 éves klíma-aktivista, aki 2018 augusztusa óta minden pénteken sztrájkol a stockholmi parlament lépcsőjén, hogy cselekvésre bírja a svéd politikusokat. Aktivitását egyedül kezdte, de mára több tízezer diák csatlakozott hozzá a világszerte. Greta szerint „ez is bizonyítja, hogy sosem vagy elég kicsi ahhoz, hogy nagy hatást érj el“. 

(A beszéde magyar felirattal megnézhető ide kattintva)

Örkény – Az élet értelme

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmad­rangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Egyedül

Hamvas Béla lényeglátása az egyedüllétről. Arról, hogy mennyivel könnyebbé válik minden, ha belegondolunk, hogy együtt vagyunk az egyedül-létben.

“Senki se mer egyedül élni. A legtöbb ezért nekiáll, érthetővé teszi magát, hízeleg, magyaráz, megalkuszik, hazudik, vagyis partikularizálja és szekularizálja magát. A közösséget nem a társas ösztön teremtette, az egyének teremtették, az egyedülléttől való félelmükben.

Senki se mer egyedül élni. Fantasztikusan bonyodalmas trükköket eszelnek ki, hogy egymáshoz valami közük legyen. Tíz körmükkel egymásba kapaszkodnak s ennek arányában egymástól csillagászati sebességgel távolodnak. Nem különös? Ha mindenki azt mondaná, hogy egyedül van, abban a pillanatban a félelem elmúlna s abban a percben a nagy közösségben mindenki találkozna. Miért? Mert a közösség logikája paradox, ahogy a magány logikája paradox és a nyelv logikája paradox, mert a létezés logikája paradox.”

(Hamvas Béla: Arlequin)

Kosztolányi Dezső a boldogságról

Gondolatok a boldogságról, szenvedésről, és a mindkettőt feloldó elmúlásról…

“Tehát ekkor voltam legboldogabb életemben. Hogy miért? Annak megfejtését rátok, lélekelemzőkre bízom. Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncoltatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos.
Okozzon nekem ezután is ilyen érthetetlen gyötrelmeket és örömöket. Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.
Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.” (Kosztolányi Dezső, Esti Kornél)