Kilépés a korlátozó hiedelmek útvesztőjéből

Néha olyan nehéz valódi minőségükben látni a dolgokat, beleértve önmagunkat is. Tele van az életünk zajjal, amiket ha nem szűrünk meg, könnyen elveszik a látásunkat, na meg az önbizalmunkat.

A zajforrás érkezhet a családból vagy a társadalomból is, korlátozó hiedelmek formájában. Ezek azok a hangok, amiket valakiktől hallunk, majd észrevétlenül sajáttá válnak és magunkban hordozzuk őket, egy-egy szituációban már automatikusan, saját gondolatként bukkannak fel. A leggyakoribb üzenetek szerint:

  • nem vagy elég jó
  • sosem leszel sikeres
  • úgysem fog menni
  • nem normális a hozzáállásod
  • ilyen a világ, fogadd el és alkalmazkodj
  • a mi családunkban ez így megy
  • nálunk a balszerencse örökletes

…és így tovább, nagyon sokáig folytatható a sor. Sokszor a feladó részéről nincs mögöttük rossz szándék, mégis nagy károkat tudnak okozni, mert ezek az üzenetek saját magunk savazását vonják maguk után, így hosszú távon romlik az énképünk és az életminőségünk is. Alapvetően a korlátozó hiedelmek beszűkítik a látóterünket és meggátolják, hogy kibontakoztathassuk magunkat – márpedig a jól-léthez ez elengedhetetlen. Többek között ez vezet ahhoz az erős tehetetlenség állapothoz, amikor úgy érezzük a körülmények erősen meghatároznak bennünket, és hiába szeretnénk, képtelenek vagyunk változtatni a helyzetünkön. Mivel ez sok lelki energiát emészt fel, ezért lehet, hogy egy idő után nem is törekszünk a változásra, mert egyszerűen már nem tudunk hinni benne, hogy sikerülhet.

Pedig van kiút. A helyzet feloldását én az egyéni hanghoz való visszatalálásban tapasztalom. Szerintem az egyik legerősebb adottságunk, hogy mindannyian teljesen egyedi látásmóddal születünk a világra, és ezt nagy kár nem használni! Én úgy képzelem el, hogy a lényünk legmélyén, zsigeri szinten van egy alkotóelem, amin átáramlik minden, amivel kapcsolatba kerülünk, és biztosítja, hogy a csak ránk jellemző módon érzékeljük és érzékeltessük a dolgokat. Ha megtanulunk újra ehhez az egyediséghez kapcsolódni, magunkra figyelni a zaj helyett, akkor el tudjuk hagyni a korlátozó hiedelmeket, hiszen onnantól elkezdjük magunkat és a dolgokat teljes valójában látni, mindenféle rárakódott hamis réteg nélkül. Ekkor már meg tudjuk szűrni, hogy mivel tudunk azonosulni és mivel nem, mi az, ami épít minket és mi az, ami nem (lehetnek ezek munkahelyi, magánéleti, társadalmi szintű meglátások, és kapcsolatok is).

Nagyon sokat segíthetnek a kapcsolatok is. Én mélyen hiszek benne, hogy nincs olyan, hogy valaki nem elég jó, és hogy sosem az egyénnel van a baj, hanem az őt körülvevő közeggel. Saját magam is sokszor megéltem annak a kínzó hatását, amikor bekorlátozott a szűkebb-tágabb közeg hitrendszere, és elurakodott rajtam az erős megfelelési- és teljesítménykényszer, hogy elég jó legyek. Ilyenkor valójában az elfogadás hiányával találkozunk, mikor az a legfőbb baj az egyénnel, hogy egyéni. Sok bátorság kell hozzá, hogy kiálljunk magunkért, és a nyomás ellenére se olvadjunk be oda, ahová úgy érezzük nem tartozunk. Megfelelési vágy helyett inkább induljunk el megkeresni azt a helyet, ahol elfogadnak. Mindenki másképp lát minket, keressünk olyan embereket, akik meglátják bennünk a jót és szeretnek velünk lenni úgy, ahogy vagyunk. Ennek hatására nekünk is új rálátásunk lesz magunkra, észreveszünk magunkban olyan dolgokat, amiket eddig nem, és szép lassan átalakul az énképünk, elhalkulnak a negatív hangok, így a korlátozó hiedelmek is érvényüket vesztik.

Szerintem egyetlen valódi korlát létezik: az idő. Úgyhogy érdemes minél hamarabb belevágni, megkérdőjelezni a negatív hangokat, átgondolni a kapcsolatainkat, és apránként feltölteni egyéni világunkat azokkal a komponensekkel, amik valóban gazdagítanak bennünket (tevékenységek,  közösség, minőségi kapcsolatok), hogy jó érzés legyen benne létezni. Ez az út lehet nem egyszerű, de garantáltan örömteli!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.